Márciusban egy mélypontból való felemelkedés kezdetén foglaltam le azt az utazást, amit éppen most töltök. Az első nyaralás élményem új hivatásom során. Az első nyaralásom egyedül. Nem célom hosszasan magát az utazást ecsetelni és a Görögországban szerzett tapasztalataimat, mert nem ez a célja ennek a blognak; ugyanakkor hermetikusan kihagyni sem lenne életszerű.. Úticélom Kréta, Görögország, ahová nagyon régóta vágytam és az Élet úgy hozta, hogy hamarabb nem sikerült ide eljutnom. A tenger színei mesebeliek, főként a méltán híres Elafonissi strandon, ahol helyenként valóban rózsaszínű homokkal lehet találkozni. (Kiszórodott himalája sóra emlékeztet.) Néhány napra érkeztem csak – óvatosan ismerkedve ezzel az új felállással, hogy magamban vagyok. Angolul szinte mindenki beszél, legalább felhasználói szinten, ami nagy biztonságérzetet nyújt. A recepciós, a taxis, a sajtpultos a szupermarketben, a buszsofőr, még a szállodai takarítónő is!

Ittlétem egyik legfontosabb felismerése, hogy jelen élethelyzetemben; az „új életemben” – ha fogalmazhatok így – semmiféle keserű mellékíz nem társul a hazautazáshoz. Ellenben korábban, amíg irodában dolgoztam, a lelkem és az önazonosságom egy részével fizettem azért a kényelemért, anyagi biztonságért, kiszámíthatóságért amit az a munkakör és az alkalmazotti lét jelentett, ez természetes módon társul a visszaút gondolatához. Most végiggondolom, hogy mi vár rám, amikor hazamegyek és ugyanolyan boldog vagyok, mint idefelé: egy régóta várt kiállításmegnyitóra megyek (Nagy Boglárka : Rising Sun – Bodó Galéra), várnak otthon, végre elkezdhetem a következő képeimet, amikre hetek óta várok, a műtermem már a finishben, ezenkívül más egyéb projektek és elkezdődnek, amiket nem akarok egyelőre leleplezni.

Egy másik tudatosulás, ami egy szintén fontos tapasztalás eredményeképp jött létre: művészként, „freelancer vállalkozóként” (mert ez is egy vállalkozás, tetszik vagy sem) is ki tud merülni az ember, idegileg és fizikailag, fáradtságba tudja hajszolni magát, ami után igenis kötelező kicsit lelassítani! Egy kiállítás, egy leadási határidő kereteket szab az alkotásra, ami szükséges, hasznos, inspiráló, emellett feszélyez is. Ilyen időpontok voltak számomra a balatonfüredi Pintér Aukcióra szánt festmény befejezése, ami egybeesett már a siófoki Bonita Studióban megrendezésre kerülő pop up kiállításom anyagának a befejezésével is. Ha ez nem lett volna elég, ezzel egy időben még mindig zajlanak a felújítási munkálatok, így a műtermem kialakítása is. Ez magában hordozott olyan nehézségeket is, mint az effektív alkotói tér. Sokszor mosolyogtam azon, hogyha az emberek látnák, hogy egy induló művész milyen körülmények között kénytelen a szenvedélyének élni, bolondnak néznék. Az állványomat (ami mostmár egy 25 kg-s stabil műtermi állvány), a festményeket, az ecseteimet, festőszereket, asztalt, széket, rongyokat és festéktubusokat legalább tizenötször kellett költöztetnem. Festettem földön ülve, a kertben, egyik helyiségben, a másikban, a harmadikban, még különböző emeleteken is… A hátam a lehetetlen pozíciókban olyan izom letapadásokat, görcsöket produkált időnként, hogy a masszőr már nem luxusnak, hanem elengedhetetlen egészségügyi kezelésnek bizonyult. Ugyanígy a jóga, illetve a padlón való hanyattfekvés is. Az alkalmankénti éjjelig tartó festés, a koránkelés minden bizonnyal hatékon volt, mert sikerült mindent befejeznem. A Bonita Stúdióban megtartottuk az exkluzív megnyitót egy szűk családi-baráti-támogatói körben. A képek július 31-ig megtekinthetőek, és a Bonita Bar nem mellesleg azzal kedveskedett, hogy a kedvenc koktélomat is elérhetővé tették a kiállítás erejéig. Még a végén sztárallűröket növesztek!

Végül pedig miféle „háttérmunkái” lehetnek egy művésznek a mai világban, amikkel utol kéne érnie magát? Azelőtt én is feltettem ezt a kérdést, mikor aktív művészek munkásságát követtem – az alkotáson kívül mi mindennel kell foglalkozniuk? A kérdés teljesen helyénvaló, és én most egy pici betekintést nyújtok. Egy művészeti tevékenység épp annyira vállalkozás, mint egy startup. Csak éppen itt a brand maga a művész, a termékek pedig az alkotásai. Ugyanúgy szükségem van egy honlapra, egy arculatra, profi fotókra, szakemberek segítségére, akik jobban értenek mindezekhez, mint én. Nos, egy ilyen honlap létrehozása sokkal több munkával jár, mint azt korábban gondoltam. Rengeteg egyeztetés, ellenőrzés, anyagleadás, megbeszélés, stb. Emellett pedig ottvan minden más, mint pl. egy kiállítás megszervezése, ami szintén rengeteg háttérmunkával zajlik, úgy mint egyeztetni a műtárgy fotózást, beszerezni a szükséges eszközöket, hogy a képek felkerüljenek a falra, a meghívók, a vendéglista a megnyitóra, stb. És ott van ugye a tartalomgyártás is, amiről senki sem szeret beszélni..Mintha maguktól jönnének létre a bejegyzések, storyk, TikTok videók.. Pedig létezik és egy valós feladat, ami nagyon sokszor nem könnyű. A képzőművészet, a festészet nem olyasmi, ahol naponta, vagy hetente születik meg egy új végtermék, ezért ennek önmagában nem kedveznek a közösségi oldalak algoritmusai. Kreatívnak kell tehát lenni. Másfelől pedig nyilván magát az alkotói folyamatot, a festést lenne érdekes sokszor „rajtaütni”, rögzíteni, ez viszont kíméletlenül megtöri azt a flowt, amire törekszünk. Nagyon tudatosnak és fegyelmezetnek kell lenni, hogy ezek flottul, konzekvensek létrejöjjenek, ami sokszor nem sikerül. Mindazonáltal én erre is úgy tekintek, mint bármely más munkára: aki kezdő, az tanul, fejlődik és minden nappal, minden héttel egyre jobb , egyre profibb lesz. Az, ami korábban erőfeszítést igényelt, később rutinná válik. Nincs ez másképp ezzel sem. A különbség talán annyi – a saját példámból kiindulva – hogy itt a lelkem egy része is kikerül az akasztóra.