Nyílt nap volt ma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Elmentem. A jelenlegi érettségi utáni felnőttképzés, amire a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimánziumba és Szaktechnikumba járok, ugyan két éves, tehát a tervezgetéssel bőven ráérnék… valahogy mégis megéreztem újra a tanulás, az iskolába járás ízét. Régen még sok is volt, abba is hagytam és dolgozni akartam.. Pénzt keresni. Valami „valóságosat” csinálni. Ma viszont folyamatosan keresem az újabb tanulási és fejlődési lehetőséget (akkor is így volt ez, csak kicsit másképp, de most nem erről akarok mesélni).

Izgalmas helynek látszik a Képző, amire most kívülállóként hasonló érzésekkel tekintek, mint egykor az Erasmust már megjártakra. (Azóta én is megjártam.) „Ők már ismernek egy Titkot! Ők már beavatottak! Részesei egy zártkörű csoportnak, amibe én is szeretnék beletartozni!” Nagyon különleges az ottani atmoszféra. A műhelyek nagy része nyersen funkcionális. Káosz, rumli és terpentinszag uralkodik első ránézésre. Vakrámák, vásznak felragasztva a falakra, szakadt kanapék, fotelek, málló vakolat, tanulmányok a földön, asztalokon. Minden festékes, diákoktól diákoknak szánt üzenetek cetliken, falakon. Helyenként három-négy méternél is nagyobb belmagasság, hatalmas ablakok, amiken ömlik be a természetes fény, megfelelőnek tűnő világítás (nappali fény mellett láttam csak). Őszinte munkákat látni mindenhol, ami fiatal művészek útkeresésének kézzelfogható jelzőfényei. Lelki turbulenciák, kíváncsiságok, keresgélések, öngyógyítások manifesztációi. Gondolatébresztők őszinteségről, fájdalomról, félelemről, szépségről.

Elgondolkodtatott ez a környezet, és az, hogy úgy jöttem el onnan, hogy alig vártam, hogy ecsetet, ceruzát, vagy valamilyen eszközt ragadjak… Eszembe jutott az, amit Viktor mondott a nyári festőtáborban, amikor egyszer „túl jó” dolguk volt egy korábbi helyen: „Jóllakottan nem lehet megfejteni a sárga titkait.” Metaforikus értelemben véve, ha túl sok a szép, a kényelem, a jólét, ami körülvesz, mennyire segít az elindítani értékes gondolatokat, érzéseket? Hogyan lehet jelentőségteljeset, igazán mélyet alkotni fizikai síkon, ha minden fizikai igényünk kellemesen ki van elégítve? Neked mennyi kedved van nekiállni dolgozni egy kiadós ebéd után? Kajakómásan? A kérdés őszintén elgondolkodtató, ugyanis számos gyönyörű, patinás hely van a világon, ami szintén inspiráló lehet, de a túl nagy kényelem, a komfort legalább olyan veszélyes tényező, mint a lustaság, vagy az eszközeink hiánya.

Csak az tudja, mit tudott ott elsajátítani, és mit adott neki ez a neves, nagy múltú intézmény néhány éve, aki valóban odajárt, és végigvitte. Na, de tényleg tudja? Mi lett volna, ha anélkül járja az útját, és más módon fejlődik? Négyszeres-ötszörös túljelentkezéssel szembesül az egyetem minden évben. A nyílt napra 900 látógató regisztrált. Talán ráérek azon gondolkodni, hogy szeretnék-e tényleg részese lenni ennek a mítosznak (és hogy hogyan fogom ezt dolgozó, önellátó felnőttként teljesíteni), amikor közlik a hírt, hogy felvettek. Alszom rá néhányat, és az idő úgyis mindig segít eldönteni az irányt.