Abban a felfoghatatlanul szerencsés és áldott helyzetben vagyok, hogy bár „5 perce” vagyok hivatásszerűen működő festőművész (tehát többi nem „hobby festő”), alig érem utol magam a megrendelésekkel.

Gondoltam hasznos lehet, ha írok néhány sort erről a koncepcióról. Adott egy művész, akinek a tudása mellett fontos esszenciája az alkotásban a saját személyisége, flow-ja és inspirációja, és adott egy megrendelő, aki a bizalom mellett anyagi befektetést is tesz azért, hogy valami értékes kerüljön az otthonába. Valami unikális, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen.

Különleges dolog az, amikor valaki ilyen bizalommal ruház fel egy alkotó művészt, hogy készítsen neki egy személyre szabott alkotást. Ez egy organikus, érzékeny folyamat, ami időt és energiát igényel. Izgalom van a művész és izgatottság van a megrendelő részéről.

Mi a titka a sikeres megrendelésnek? Arrogáns volna néhány tapasztalat alapján ’osztanom az észt’, és nem is célom ezt tenni. Megosztom csupán a gondolataimat és azt a csekélyke tapasztalatot, amit eddig szereztem e téren. Minden, amit itt leírok, a saját jelenlegi megközelítésem és gondolataim – nyilván ahányan vagyunk, annyiféleképpen állunk ehhez a feladathoz.

Mi a menete egy megrendelésnek?

Én mindig szeretem személyesen megismerni a környezetet, ahova kerül majd az alkotás. Fotókat készítek az enteriőrről, amik később a hasznomra lehetnek éppúgy a kezdeti koncepció kiválasztásánál, mint a „finomhangolásnál”. Gondolok itt a művészi játékra, színekkel való kreatív zsonglőrködéssel, hogy az adott kép tényleg illeszkedjen a környezetbe. Ha a megrendelőnek nincs konkrét és határozott elképzelése, akkor együtt kitaláljuk a vászon méretét, elhelyezését, fekvését.

Amikor ezek a kardinális kérdések egyeztetésre kerültek, utána jöhet az izgalmas rész. Mi legyen a téma? Mint sok más hasonló helyzetben, itt is akkor születik valami remek dolog, ha mindkét féltől érkezik éppen elég, és se nem több, se nem kevesebb. Éppen elég. Ha a megrendelő túl határozott és kevés a művész mozgástere, a beszorított keretek között a festő keze és szelleme is meg lesz kötve, ami hatással lesz a kreativitásra és látásmódra. „Ezt kell csinálnom.” Mikor csináltál jó kedvvel utoljára valamit, amit „kellett” ?

A jobbik eset, ha a megrendelő kissé bizonytalan a témát illetően és jobban ráhagyja az alkotóra, hogy mi is legyen a végeredmény. Mint ahogy a végletek általában nem, itt sem jó, ha túl határozatlan a megrendelő. Valamit szeretne, de fogalma sincs, hogy mit. Ez is, az is, amaz is.. Nehéz megragadni a lila ködöt és abból egy nagyszerűt alkotni, ám még talán mindig ez a szerencsésebb helyzet. Több a mozgástér. Vagy túl sok?

A folyamatos kommunikáció végig nagyon fontos. Mindig elmondom az én elképzeléseimet, ötleteimet; amikor nincs konkrét elképzelés, akkor keresünk referencia képeket, színekről, hangulatról beszélgetünk, esetleg egy korábbi alkotást is alapul vehetünk. Ha még ez sem segít közelebb jutni a koncepcióhoz, akkor jön a vázlat. Szeretek kisebb méretű tanulmányokat készíteni, hogy lássam, összeáll-e a koncepció, működnek-e a színek, van-e benne fantázia vagy vérszegény-e. Ezt egy kutatómunka, sok keresgélés, alapos ráhangolódás és elmélkedés előzi meg. Időigényes és lelkiismeretes feladat, ami „nincs kint a kirakatban”. Ezek a munka nem látható, de elemi részei.

Amint kitaláltuk, mi is a tárgya a képnek, szívesen küldök folyamatbeli képeket, ahol csupán sejtetem, hogy hogy áll az alkotás. Látszik is, meg nem is.  Kockázatos dolognak érzem, hogy tiszta, éles képet küldjek egy félkész alkotásról, hiszen én tudom, hogy merre tartunk, viszont aki nem ismeri ezt a folyamatot, az megijedhet a félkész „mázgálástól”. Neki nem feladata átlátni, hogy mire jön még hangsúly, kidolgozott részletek, stb. Én viszont tudom. 95%-ban kész van a fejemben. (A maradék 5% pedig a ‘magic’ 🙂 ) Ami a legvégén kerül csak fel; elvonatkoztatva minden referenciától. Tiszta inspirációból kerül oda, ahova.

Mik a piszkos anyagiak?

Aki konkrét számokat, „tól-iget” szeretne itt olvasni, azt ki kell sajnos ábrándítanom, mert ilyet képtelenség lenne leírni és ez nem egy olyan „szolgáltatás”, mint befeküdni egy masszázsra, vagy arckezelésre.

Ahogy a fent leírt folyamatok lehetősége is ábrázolja, az árképzés is egy összetett dolog. Éppen a változók miatt: méret, elképzelés, rugalmas koncepció, egyszerű referencia kép vagy egy összetett elképzelés, kutatómunkával, kreativitással és más finomságokkal. Ezek mind meghatározó körülményei annak, hogy egy kép mennyi ideig, illetve mennyi energia befektetéssel készülnek el. Határidőre kell? Esetleg tegnapra? (Utóbbi esetben talán nem a festmény a legideálisabb ajándékötlet.. 🙂 )

A megrendelés akkor válik hivatalossá, ha a leegyeztetett fenti paraméterekkel együtt az árajánlat egy része előlegként kifizetésre kerül. Ez egy szép „záradéka” a megrendelés komolyságának, és hogy az alkotó bizonyosan nem fogja „vesztegetni” az idejét és energiáját, valamint az anyagköltséget is fedezi.

A megbeszélés részét képezi még az is, hogy szeretné-e kereteztetni a megrendelő a képet vagy „á la nature” kívánja-e hagyni. Tegyek rá akasztót én, vagy majd a keretező fog?

Az átadás természetesen a legizgalmasabb pillanat, amire én is, és a megrendelő is izgatottan érkezünk. Egy jól sikerült átadás után csak úgy lobog bennem az élet, a jókedv, az önbizalom. Megerősítést és eufóriát érzek: ‘Igen! Ezt szeretem csinálni!’. A non plus ultra pedig, amikor az átvétel után néhány héttel kapok egy fotót a bekeretezett, falra felkerült alkotásomról az új otthonában. Összehasonlíthatatlan érzés látni a képeim megbecsülését.

Remélem ezzel a néhány gondolattal segítettem egy kissé világosabb, gyakorlatiasabb képet adnom arról, hogyan zajlik ez az érzékeny folyamat. Ha esetleg kedvet kaptál hozzá, keress bátran!